Csendes Percek, 1988 (36. évfolyam, 2-3. szám)

1988-03-01 / 2. szám

CSÜTÖRTÖK, ÁPRILIS 28, — Olvassuk: Fii. 2:1-11.

„Semmit ne cselekedjetek önzésből vagy dicsőségvágyból, hanem alázatosan egymást különbnek tartván ti magatoknál.”

(Fii. 2:3)

Egy újságtudósitó kérdést tett fel az interjú alatt. A válasz kérdés formájában jött vissza, ami meglepetésszerűen érte a riportert. „Ezer bocsánat" — mondotta a hölgy. „Nem figyeltem önre. Azon gondolkoztam, mit fogok mondani legközelebb.” — Nagyon könnyen esünk mi is hasonló hibába. Az igazság az, hogy saját véleményünknek elsőbbséget adunk, amiért is gyorsabb és könnyebb dolog nem figyelni mások nézetére. Önzésből, önhittségből cselekszünk, saját dicsőségünket keresve. Alázatosan a másik embert jobbnak, különbnek tartani, de nagy buktató a hivő ember számára is. Az Ige mérlegén de sokszor híjával találtatunk. — Meglátva ezt, igyekezzünk tekintettel lenni jobban mások érdekeire, szükségeire, véleményére. Győzzük le önzésünket,

önhittségünket. — Bizony küzdenünk kell, hogy a beszédben való érintkezés meg ne szűnjön házastársak, szomszédok, egy háztömbben lakók között, ember és ember közt. Persze, mindez nem megy puszta emberi törekvéssel. Kérnünk kell Isten segítségét. Imádkoznunk kell érte. És bíznunk kell, hogy Isten megcselekszi. — Mi egymás szeretetére hívattunk Istentől. Ez nem szükségszerűen jelent egyetértést. De jelenti, hogy próbáljuk türelmesen meghallgatni és megérteni a másik embert. A szeretet nyitva hagyja véleményünk változtatásának lehetőségét.

IMÁDKOZZUNK: Istenünk, elismerjük, hogy saját véleményünket sokszor többre értékeljük, mint kellene. Megsértünk embereket, kiket szeretünk. Tégy alázatosabbá. Ámen.

— Mindnyájan felelősek vagyunk saját gondolatainkért szavainkért, tetteinkért. — Judy Brummet (Arizona)

61