Csendes Percek, 1988 (36. évfolyam, 2-3. szám)

1988-03-01 / 2. szám

KEDD, ÁPRILIS 12. — Olvassuk: Máté 18:10-14.

„És ha történetesen megtalálja, bizony mondom nektek, jobban örvend annak az egynek, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek.” (Máté 18:13)

Miután vége volt az ünnepnapi családi összejövetelnek, édesapámmal kirándulni mentünk egy közeli erdőbe. Alkony volt már, amikor visszaigyekeztünk az autónkhoz, amit hátra hagytunk az erdő szélén. Pár perc múlva sötét lett, s még mindig nem találtuk meg a visszafelé vezető utat. Egy belső hang mintha mondta volna: „Barátom, elvesztél." Valóban, elvesztünk a sötétben.

Iszalagok, korhadt fatörzsek közt, az eső utáni vizes talajon bukdácsoltunk. Ezenkívül azt tettük még, amit tehettünk: könyörögtünk az Úrnak, hogy mutasson világosságot, hogy megtaláljuk a hazavezető utat. Nyolc órával később édesanyám és a szomszédok megtaláltak. Nagy volt az öröm, hiszen a szerető szívek nem hiába kerestek. Megtaláltak.

Mindaddig, amíg a bűnben vagyunk, elveszettek vagyunk. Halottak vagyunk, ahogy máshol mondja ezt az írás. Sötétségben botorkálunk, érzéketlenek vagyunk a jóra, a nemesre. Beleszikkadunk a tehetetlenségbe s nem is tudunk róla, hova jutottunk. Van azonban világosság! Jézus, a mi szerető Urunk éppen ott keres minket, ahol vagyunk. A világosság felfénylik, lelki halottakból élők leszünk, mi, elveszettek az Úrnál vagyunk. Jézus mindent megtesz értünk, hogy megtaláljon — Ő a jó Pásztor, aki meg is halt az ő bárányaiért. De él és hazavisz a boldogságba.

IMÁDKOZZUNK: Úr Jézus, emlékeztess, hogy ha eltértünk tőled, megkeresel és a te világosságod kivezet minket a sötétből. Ámen.

— Isten nem engedi, hogy örökre elvesszünk. —

Palmer Károly (Illinois)

45