Csendes Percek, 1987 (35. évfolyam, 5. szám)

1987-09-01 / 5. szám

VASÁRNAP, SZEPTEMBER 6. — Olvassuk: Zsolt. 23.

„És az Űr angyala eljött másodszor is és megilleté őt (ülést), és monda: Kelj fel, egyél; mert erőd felett való utad van.” (1

Kir. 19:7)

Iker-kislányaim születtek. Édes, egészséges kisbaba volt mindkettő. Később, a nap folyamán légzési nehézségek jelentkeztek az újszülötteknél. Az orvosok minden igyekezete hiábavaló volt, hogy megmentsék őket. Csak egy másik édesanya, aki hasonló szomorú élményen ment keresztül, tudja felfogni azt, hogy én mit éreztem, mikor tudatták velem, hogy két gyermekem, akiket néhány órával előbb hoztam a világra, nincs többé. Keserűen sírt fel bennem a kérdés: „Uram, miért jött ez a nagy bánat?”

A keserűség, a tehetetlenség mélységébe vetett a hirtelen csapás. Ekkor a körülöttem levő reménytelen sötétségből Isten reménytadó világossága felé nyúlt ki a lelkem az ima szárnyain. Egyszerre megéreztem az Ő drága, vigasztaló szeretetének símogatását megsebzett szívemen, s mint egykor Illés is, megtapasztaltam az Úr angyalának új erőt adó érintését.

„Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy...”, vallottam én is a zsoltár íróval. Valóban Isten az, aki reménytelenségbe dermedt életünknek új értelmet ad! Csak tápláljuk lelkünket az általa készített eledellel.

IMÁDKOZZUNK: Mennyei Édesatyánk! Add, hogy minden nap tapasztalhassuk drága szereteted vigasztalását életünkben. Légy azokkal, akik lélekben, vagy testben szenvednek. Az Úr Jézus nevében. Ámen.

— Isten akkor ad erőt és vigaszt, amikor a legnagyobb szükségünk van rá. —

Suryawanshi Sanjeewani (Bombay, India)

8