Csendes Percek, 1987 (35. évfolyam, 5. szám)

1987-09-01 / 5. szám

KEDD, OKTÓBER 27. — Olvassuk: Fii. 3:7-11.

„Miképpen egyik vassal a másikat élesítik, aképpen az ember élesíti az 6 barátjának orcáját.” (Péld. 27:17)

A kovácsmester megragadta a nehéz fogót s vele a vasrudat az izzó szén közé nyomta. Mikor a fekete vas lángvörös lett, kihúzta a tűzből és egy nagy kalapáccsal erős ütéseket mért rá. A vas lassan alakot változtatott. Aztán ismét bedugta a tüzes széncsomóba, és újra verte, formálta a hatalmas üllőn. Végül hideg vízbe mártotta. Aztán még egy folyamat következett. A kovács erős jobb karjával a vasdarabot beleszorította a satuba, s kezdte azt köszörülni, fényesíteni. A vasból olyan szerszám lett, mely képes élezni, élesíteni egy másik vasdarabot. — Látva mindezt kérdések támadtak bennem. Az az eszköz vagyok-e én, amivé Isten akar tenni? Engedem, hogy Isten Igéjének tüze változtasson? Megköszöntem-e Istennek az erősítő tapasztalatokat, ha azok fájdalmasak voltak is időnként? Hajlandó vagyok én egyáltalán alakulni formálódni? Figyeltem, hogy a kovács milyen türelmesen dolgozott a vasdarabon, mígnem tökéletes szerszám lett belőle. Isten is türelmes az én formálásomban. Nem kapkod, nem siet, csak az a gondja, hogy kezében hasznos, engedelmes gyermekévé legyek. Gondoltam azokra az időkre, mikor Isten nagyon megpróbált, mikor a bajokat, szenvedéseimet használta, hogy akaratához igazodjam. És megköszöntem. Való igaz, az igaz barát fájdalom árán is szépíti barátja jellemét. Ez az Isten útja, az Ő akarata.

IMÁDKOZZUNK: Istenein, használj engem! Engedelmes eszköz hadd legyek kezedben. Ámen.

— Tanulhatunk szenvedéseinkből és megerősödhetünk alatta. —

Patricia Pfeiffer (Washington)

59