Csendes Percek, 1985 (33. évfolyam, 2-6. szám)

1985-03-01 / 2. szám

„A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme: jó belátása van mindenkinek, aki ezt gyakorolja...” (Zsolt. 111:10)

Diák koromban gyakran hallottam a vasárnapi prédikációkban, hogy szükséges minden egyes személynek

— és így jómagámnak is — az Úr Jézust személyesen a szívbe befogadni. Mégpedig egyszerű hittel.

De az volt a helyzet, hogy a bölcsészeti szakon voltam azokban az években, és persze a sok tanulmányt, amit a fejembe gyömöszöltem, nem voltam képes összeegyeztetni a megtérés egyszerűségével. Egyszerű gyermekként Jézushoz jönni? Kisgyerekeknek való az — imigyen érveltem. Bölcs voltam... Ki ha nem én?

Évekkel később azonban életemnek felfújódott léggömbje leesett a kéklő magasságból a szomorú és megpróbáló valóság sarába. A pávaszerű bölcsesség összezsugorodott.. . Könnyes éjszakák lettek mindennapi vendégeim.

Azokban a gyászos hetekben rájöttem, hogy nem elegendő a bölcsesség. Fájó szívem szomjazott az Úr Jézus után.

És a következő vasárnap a templomban lehajtott fejjel

— de szívemben örömteli ujjongással — befogadtam az Úr Jézust az életembe. Azóta Néki élek, szívem csak érte él. És ami a bölcsességet illeti: a hideg, akadémiai bölcsesség helyébe az Ő szent Lelke tanít engemet az Ő bölcsességének dolgaira. Számomra valóban igaz az, hogy ,,az Úrnak félelme a bölcsesség kezdete.”

IMÁDKOZZUNK: Urunk, Te adattál Istentől bölcsességül: áldunk és magasztalunk Téged, hogy Teáltalad igazi bölcsességet nyerhetünk. Kegyelmedből, Ámen.

— Jézus minden bölcsességnek Kútfeje. —

Stanard R.E. (Észak Karolina)

SZERDA, ÁPRILIS 10. — Olvassuk: Zsolt. 119:97-104.