Csendes Percek, 1985 (33. évfolyam, 2-6. szám)
1985-03-01 / 2. szám
„Vígan énekelj az Úrnak, te egész föld! Szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel: menjetek elébe vigassággal.” (Zsolt. 100:1,2) Gyermekek rohangásztak gondtalanul a játszótéren. Amott meg a háztulajdonosok gereblyélgették az őszről ott maradt leveleket, lim-lomot az első napsugaras napján a tavasznak. Bár nem voltak oly hangosak, mint a gyerekek, vidámság, öröm látszott arcukon. A 100-ik zsoltár szavai keltek a szívemben: „Vígan énekelj az Úrnak, te egész föld!” A boldog Isten akarja, hogy boldog nép imádja Őt. Közeledjünk az élet dolgaihoz vidám szívvel, és csináljuk azt örömmel. Isten jósága mindenütt látható, irgalmát szüntelen tapasztaljuk. A zsoltáríró hívása nem temetési szomorúságra történik, hanem sokkal inkább lakodalmi vidámságba. Mintha mondaná: Most ne a félelem szolgai lelkületével, ne is sírással és jajgatással jöjj az Úr elé, hanem áhítatos, de vidám énekléssel. Akik nem ismerik az Istent, azok szájából nem jön ének, de a mennyei Királynak kedveltjei kell, hogy hálaéneket zengjenek Neki és örvendezéssel szolgálják Őt. Mert tudjuk, hogy kit imádunk és miért, istentiszteletünk lehet örvendező és értelmes. Ismerjük Őt, és ismerni Istent nagyobb dolog, mint magunkat megismerni, bár ez is fontos. De kérdésbe tehető: az ember megismeri-e magát egyáltalán, míg nem ismeri Istent. Mint az Ő juhai nézzünk reá, gyűljünk köré gyakran, magasztaljuk énekléssel! IMÁDKOZZUNK: Istenem, kinek irgalmad örökkévaló, hadd jöjjek most Eléd öröm és hálaadó énekkel. Ámen. — Istenem, imádlak Téged, aki teremtettél, szeretlek mivel Atyámmá is lettél. — G.A. Harris (Indiana) 20 HÉTFŐ, MÁRCIUS 18. — Olvassuk: Zsolt. 100.
