Csendes Percek, 1984 (32. évfolyam, 1-4. szám)

1984-01-01 / 1. szám

„Jövevény voltam, és nem fogadtatok be engem.”

(Mt.25:43)

Azt gondolom, sohasem volt még földünkön annyi jövevény, hazájából, otthonából kiszakadt, vagy kiűzött idegen, mint az utóbbi években. Csak Isten a megmondhatója, hogy éreznek ezek, mennyi küzdelem, szenvedés az osztályrészük. A befogadó ország lakóiból bizony igen sokan sohasem fogadják be őket, nemhogy a szívükbe, de még a környezetükbe sem. Mint betolakodó idegent kezelik, lenézik, és legszívesebben visszaküldenék őket oda, ahonnan jöttek. Csoda-é, ha a szeretőszívű Jézus melléjük áll éppen úgy, mint az éhezőknek, szomjúhozóknak, ruhátlanoknak, foglyoknak, betegeknek. Sőt, nemcsakhogy velük érez, hanem teljesen azonosítja magát velük: „Amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.” Ha valaki tudja, mit jelent jövevénynek, idegennek lenni, Jézus tudja. „Az övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be.” Nem fogadta be a világ mint gyermeket, nem fogadta be mint tanítót, nem fogadta be, mint Megváltót. Kényelmes, sikeres földi élet, otthon távol volt Tőle. „A rókáknak van barlangjuk, az égi madaraknak fészkük, de az ember fiának nincs hová fejét lehajtania.” Még családja se értette meg, eszelősnek mondta. Milyen jó, hogy Jézus ezt a jövevény-sorsot is megpróbálta, hogy a mindenkori szerencsétlen jövevények, mint társukra nézhessenek, s hallják szavát: „nem nagyobb a szolga az Ő uránál.”

IMÁDKOZZUNK: Légy áldott, Urunk, hogy szíveden hordod a nyomorúltnak sorsát, akit levert az élet. Ámen.

— Ki jövevényt fogad házába, úgylehet angyalt vendégel meg. — Linda J. Berkemeier (Oregon)

SZERDA, FEBRUÁR 29. — Olvassuk: Mt. 25:31-46