Csendes Percek, 1984 (32. évfolyam, 1-4. szám)

1984-01-01 / 1. szám

SZOMBAT, FEBRUÁR 11. — Olv.: III. Ján. 1:1-8, Zsid. 13-1.

„Szeretett barátom, híven cselekszel mindenben, amit az atyafiakért és még az idegenekért is teszel.” (III.

János 1:5)

Amikor fiam 9 éves lett, szomszédságunkban egy olyan templomot kerestünk, ahol otthon érezhetjük magunkat. A választás könnyű volt. Az összes templomok közül, ahová ellátogattunk, csak egy volt, ahol a tagok igaz szeretettel fogadtak. Sőt mindjárt első látogatásunk alkalmával meghívtak bennünket az istentisztelet után tartott ebédre. Az ételek finom illata is csábított és kis fiam kérlelő szavai: „Ugye maradhatunk, Anyám”, mindjárt igenlő válaszra bírtak. Bizony, hogy maradtunk! A templom tagok, akik olyan szeretettel fogadtak be gyülekezetükbe, szinte angyaloknak tűntek fel, már amennynyire ez emberileg lehetséges.

A Szent írás az Ó-Szövetségtől kezdve az Új-Szövetségen át arra tanít bennünket, hogy segítsük az otthontalant. Lehet, hogy valakinek fényűző lakása van, pompás berendezéssel és lelkileg mégis otthontalannak érzi magát. Az egyház, a templom kötelessége, hogy befogadja az ilyen otthontalan lelkeket és az örök élet igéjével táplálja őket. Istentől adott kegyelem, ha fel tudjuk karolni a jövevényt, de mindnyájunknak igyekezni kell, hogy kifejlesszük ezt a könyörülő lelkületet magunkban.

IMÁDKOZZUNK: Édes Istenünk, minden idegenben láthatunk egy lehető jó barátot. Segíts, hogy befogadjuk a jövevényt Jézus nevében. Ő általa kérjük. Ámen.

— Ha valaki nem teszi meg az első lépést, nem juthat közelebb a másikhoz. —

Dahl Vangi (Washington)

44