Csendes Percek, 1984 (32. évfolyam, 1-4. szám)

1984-01-01 / 1. szám

„Isten nem a visszavonásnak, hanem a békességnek az Istene” (1 Korinthus 14:33a)

Néhány évvel ezelőtt özvegy édesanyám hirtelen megbénult. Pár hétig bent tartották a kórházban, majd hazabocsátották, noha jobbkezét még nem tudta mozgatni és valakinek mindig támogatni kellett, ahogy lépkedett.

Mi mást tehettem volna, mint befogadni Anyukát a mi otthonunkba. Csak az volt a nehézség, hogy írói munkálkodással kerestem kenyeremet és eme új elfoglaltság bizony nagyon lecsökkentette az írói tevékenységemet. Nem volt idő rá! Eleinte, hogy őszinte legyek, keserűség lappangott a szívemben. Szégyen, gyalázat, hogy nem tudok íráshoz jutni! Hamarosan azonban, Isten kegyelméből, megváltozott a keserű, panaszkodó gondolkozásmódom. A huszonhetedik Zsoltár meggyógyított!

Miután bűnbánó szívvel elrejtőztem az ő hajlékában, eltakart engemet az ő sátrának a rejtekében és sziklára emelt fel engemet... Amiképpen az ötödik vers mondja.

Valahogyan azért jutott itt-ott egy kis idő az írói munkára. És Isten különösképpen megáldotta azt a kicsike időt: azzal az örömteli eredmínnyel, hogy még jobbak is lettek cikkeim, és több fizetésem lett értük. Majd Anyukám is meggyógyult!

IMÁDKOZZUNK: Urunk, Te tudod minden háborgatásunkat, bajainkat. Vonjál bennünket békességes szívedre, Jézusunkért, Ámen.

— A mi Istenünk a békességnek az Istene. —

Mell Betty Lou (Pennsylvánia)

SZOMBAT, FEBRUÁR 4. — Olvassuk: Zsolt. 27

37