Csendes Percek, 1984 (32. évfolyam, 1-4. szám)

1984-07-01 / 4. szám

„Őbenne (az élő Igében) volt az élet, és az élet volt az emberek világossága.” (Ján. 1:4) Kis templomunk egy dombtetőn épült. Lányom és én es­ti istentiszteletről mentünk hazafelé. Egyre lejjebb ha­ladva a domboldalon, találgattuk a völgy másik városá­nak kimagasló épületeit. „Mi az a hatalmas épület nagy fekete kapujával?” — kérdezte a lányom. „Az a Szent András katedrális lesz” — feleltem. Néhány héttel ké­sőbb az említett templom mellett hajtottunk el. Este volt. Még tartott az istentisztelet. A sok-sok villanyfény oly szépen ragyogtatta a festett üvegablak különböző színeit. Nem fekete kapu volt az, ahogy a lányom látta a dombról, hanem gyönyörű színes ablak. — Gyak­ran így vannak velünk az emberek. Nem ismernek. Amit látnak az életünkből, az nekik unalmas, nem ér­dekes. Miért? Mert az evangélium örömét nem sugároz­za az arcunk. Pedig ez az, amit oly sokan szinte két­ségbeesetten keresnek: az Igét, az örök Igét. Hiszen álta­la van minden, az egész teremtett világ s benne az em­ber is. Az emberi öntudat igaz világosságát is csak az Ige gyújtja fel. S amely emberi szív nem enged az Igé­nek, abban sötétség marad, a bűn uralma. Ezt pedig nem akarja a szeretet Istene. De milyen szomorú, hogy a leg­több ember ma is jobban szereti a sötétséget, mint az élet világosságát. Testvérem, ne járj ezekkel! IMÁDKOZZUNK: Óh, Isten, a Te dicsőséges evangé­liumodnak fénye hadd ragyogjon rajtunk, hogy, aki min­ket Iát, Téged lásson. Ámen. — Mikor Isten világosságában élünk, a körülöttünk levők életét tesszük jobbá. — Herbert Woodhead (England) PÉNTEK, JÚLIUS 27. — Olvassuk: Jn. 1:1-12.

Next

/
Thumbnails
Contents