Csendes Percek, 1984 (32. évfolyam, 1-4. szám)

1984-07-01 / 4. szám

„Mert az Úr ad bölcsességet, az ő szájából tudomány és értelem származik.” (Péld, 2:6) Isten próbára tette Salamont. Az új király kedve sze­rint kérhetett volna, amit akart, Istentől. Imádkozzon vajon gazdagságért vagy inkább az ellenségei felett való győzelemért? Egyiket sem tette. Salamon beismerte, hogy nem ért a nép kormányzásához, és ezért bölcses­séget kért Istentől új feladatának ellátásához. Amikor a férjem otthagyta a munkahelyét, egész ad­digi megszokott életünk felfordult. Ki kellett, hogy ürít­sük a szolgálati lakást, az állással együtt járó házat. Nem volt semmi jövedelmünk. Nehéz volt elköltöznünk és otthagyni a barátainkat. Kénytelenek voltunk mindent elölről kezdeni. Egy teljesen új feladat előtt álltunk. Imádkozzam egy állásért, vagy imádkozzam inkább egy otthonért? Egyiket sem tettem. Salamon példáján keresztül Isten megtanított arra, hogy inkább belátásért és bölcsességért imádkozzam, hogy ismét egyenesbe hoz­hassuk az életünket. Isten nemcsak annyit akart tőlünk, hogy a régi életmódonkat állítsuk vissza. Ebben a hely­zetünkben is az Ő gyermekei maradtunk. Szeretetének és gondoskodásának egy sokkal mélyebb oldalát akarta megmutatni. IMÁDKOZZUNK: Drága Uram, kérlek, hogy adj ne­kem szerinted való bölcsességet, hogy megérthessem a te szereteted mélységét az Jézus Krisztus által. Ámen. — Az Úrnak félelme a bölcsesség kezdete. — Eugenie L. Daniels (Massachusetts) PÉNTEK, JÚLIUS 13, — Olv.: lKir.2:1-15. 15

Next

/
Thumbnails
Contents