Csendes Percek, 1984 (32. évfolyam, 1-4. szám)

1984-05-01 / 3. szám

„Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az, mert aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát.” (I.János 4:20)

Két fiatalabb öcsém van, akik között nem nagy a korkülönbség. Talán ez az oka, hogy torzsalkodnak s néha jól összevesznek. A múlt este heves vitájuk volt, mely azzal végződött, hogy anyánk mindkettőjüket a szobájukba küldte. Erre fiatalabb öcsém kijelentette, hogy mindkét testvérét, azaz engem, az idősebbet is gyűlöli. Azt hiszem rám is igen megharagudott, mégpedig azért, mert megpróbáltam megmondani anyánknak, hogy mi történt, de nem az ő szája íze szerint szólt beszámolóm. Állíthatom, hogy igazán jól ismerem mindkét öcsémet, és lényegében mindkettő a kisebbik is, a nagyobbik is aranyos, szerető szívű, szeretetre-méltó fiúk, de ugyancsak heves természetűek.

Vajon nem megesett-e már valamennyiünkkel, hogy hasonló körülmények között, heves felháborodásunkban kimondtuk a rettenetes szót: „Gyűlöllek!” Tulajdonképpen csak azt akartuk mondani: „Jelenleg nagyon felháborodtam ellened, de valójában a szívemben igazán szeretlek.” Bármilyen nehéz is, de ez az igazság és sokkal jobb lenne ezt mondani.

Isten-szeretet, és ember-gyűlölet nem lakhat egy szívben.

IMÁDKOZZUNK: Jó Urunk, engedd, hogy kedvesek tudjunk lenni azokhoz, akik hozzánk legközelebb vannak.

— Vajon hányszor bántottam azokat, akik legközelebb vannak hozzám? — Large Kristin (Michigan)

HÉTFŐ, JÚNIUS 11. — Olvassuk: I. Ján. 4:13-21

44