Csendes Percek, 1983 (31. évfolyam, 1-5. szám)
1983-03-01 / 2. szám
„Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.” (I.Kor. 13:13) A futás napi tevékenységeimnek fontos részét képezi. Hosszú évek óta gyakorolom és valójában örömöm telik benne. Azonban öt évvel ezelőtt valami történt az életemben. Megismertem Jézus Krisztust. Bizonyosan az a kérdésed: hogyan függ ez össze a futással? Nos, hát elárulom, hogy csak a futásom ideje alatt vagyok teljesen egyedül. Ilyenkor elmélkedhetem Isten kijelentett igazságairól, tervezgethetek lelki dolgokról, így ez az óra lett napi áhítatom ideje. Futásom idején nemcsak tüdőm, lelkem is tisztul. Céljaim magasztosabbak lesznek. Kedvenc bibliai fejezetem a Korinthusbeliekhez írott levél 13-ik része és semmit nem találok magasztosabbnak, mint a szeretetről szóló szavakat. Ha nincsen bennem szeretet, semmi vagyok. Életem e tevékeny, kedves napi elfoglaltsága alatt gyakran gondolkozom azon, hogyan mutasam ki szeretetem feleségem, gyermekeim, munkatársaim és idegenek iránt. IMÁDKOZZUNK: Édes Istenem, kérlek, tölts meg engem a Te szereteteddel. Irányíts abban, hogy hogyan fejezzem ki szeretetem mások iránt. Add, hogy jobban hasonlítsak Jézushoz, a mi Megváltónkhoz, Aki mindig csak szeretet által cselekedett. Ó a mi példánk tettekben, imában, gondolkozásban. Az Ő nevében imádkozunk. Ámen. — Hogyan mutathatom ki Jézus szeretetét életemben ma? — Kulpa Edmund C. (Pennsylvania> SZOMBAT, MÁRCIUS 12. —Olvassuk: I.Kor. 13:1-13 14