Csendes Percek, 1983 (31. évfolyam, 1-5. szám)
1983-05-01 / 3. szám
VASÁRNAP, JÚNIUS 19. — Olvassuk: Máté 6:25-34. „Keressétek először az Ő országát és igazságát, és ezek is mind megadatnak néktek.” (Máté 6:33) Mint egy középiskolának az igazgatója nagyon sokat dolgoztam, s már-már azon a ponton voltam, hogy elégek a munkában, hiszen még a családommal is alig töltöttem időt. Egy este, amikor hazajöttem, hogy bekapjam a vacsorámat, és rohanjak vissza az iskolába, a kis fiam így szólt hozzám: „Apuka, megint gyűlésre mész? Mikor lesz már időd az én számomra is?” Kérdése igen megdöbbentett. Tudtam, hogy igazat mondott. Igen kevés időt töltöttem otthon, és még a saját gyermekeimet is alig ismertem. A jó jövedelem nem jelentett jó életet magam s családom számára. Az év végén találtam egy másik állást és most már van időnk egymás számára. Legyen hála Istennek az Ő bölcs vezetéséért! Milyen gyorsan és milyen könnyen szem elől tudjuk téveszteni azt, hogy mi is a legfontosabb az életben. A boldog életet nem lehet anyagi dolgokkal felmérni. A titok az, hogy keressük először Isten országát és annak igazságát. Minden más csak azután következik. IMÁDKOZZUNK: Szerető Istenünk, segíts meg, hogy életmenetelünket le tudjuk csendesíteni, hogy több időt töltsünk családunkkal és hálásak legyünk az elnyerhető lelki áldásokért. Jézus nevében kérünk, Ámen. — Akkor tudom igazán értékelni Isten áldásait, ha lecsendesedem. — Knapp Ivan (Ohio, USA) 52