Csendes Percek, 1983 (31. évfolyam, 1-5. szám)

1983-05-01 / 3. szám

HÉTFŐ, JÚNIUS 13. — Olvassuk: Máté 11:28-30

,,Jézus azt mondta: ,.Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.” (Mátá 11:28)

Vannak napok, amikor úgy tűnik, hogy semmi mást nem teszek csak vitákat egyenlítgetek és békét próbálok teremteni. Úgy érzem magam, mint egy örökös futballbíró az élet nagy meccsében. Végül is, mikor a nyugalom, a béke helyreáll, magamra maradok és sietek szobámba az Úr elé. Letérdelek és szeretném a sok feszültséget imádságban feloldani.

Bizony egy ideig nagy lelki felindulásban vergődöm. Kósza gondolatok kavarognak izgatott agyamban, s úgy tűnik, hogy semmi, de semmi nem illik egybe, nem leli helyét. Nem vagyok képes világosan gondolkodni. Keresem a szavakat, vajon mit is mondhatnék. Aztán egyszercsak hallom az Úr szavát, amint így szólít: „Jöjj gyermekem, beszélj a te békességedről!” Ez Isten nyugtató szava. Megverten, gyáván lógatom fejem, majd lassan elindul szívemből s áradni kezd a hála beszéde. A szavak közvetlenek, keresetlenül tolulnak ajkamra, és én végre a békét érzem szívemben.

Túl gyakran járulok az Úr elé egész listájával a különböző célimádságoknak és elfelejtem megosztani Vele lelkem terheit és a mélyben kavargó érzéseimet. Ezért van az, hogy elmém gyakran vándorol és nyugtalankodom, amikor nyíltan szeretném gondolataimat Teremtőm elé kitárni.

IMÁDKOZZUNK: E pillanatban, óh Uram, szeretnék szólni Hozzád szívem legtitkosabb érzéseiről, várva, hogy áldott békéd megcsillapítson, Ámen.

— Vajon valódi önmagamat viszem-é az Úr elé? —

Phipps Lynne (Alberta)

46