Csendes Percek, 1983 (31. évfolyam, 1-5. szám)

1983-03-01 / 2. szám

. a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által lett.” (Ján. 1:17) Jézus utolsó hét mondata a kereszten Isten szereteté­­nek és kegyelmének összefoglalása. Az első mondatban; „Atyám bocsáss meg nekik”, Is­ten szeretetének végtelen kiáradását látjuk, amely min­dent megbocsát. A második mondat reményt nyújt a bűn­bánó bűnösnek; „Ma velem leszel a Paradicsomban”. A harmadik az emberek közötti szerető gondoskodás pél­dája, amely értelmet ad az életünknek; „Anyám, íme a fiad — fiú, íme az anyád”. A negyedik mondatban — amikor Jézus így kiáltott föl: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” — az Istentől való elszakadás halál­tusáját látjuk, amelyet a bűn okoz. Az ötödik mondat — amikor Jézus így szólt: „Szomjazom” —, arra tanít, hogy a szenvedés fizikailag, erkölcsileg és lelkileg egyaránt hat ránk. A hatodik mondat győzelmi kiáltás, Isten meg­váltó terve megvalósult. Isten Báránya győzelmesen ki­ált föl: „Bevégeztetett! ” A hetedik mondatban Jézus biz­tonságunk alapjára mutat, hogy minden bajunk ellenére Istenben bízzunk. Jézus Istentől jött, és Istenhez fog visz­­szatérni. Ezért így szólt: „Atyám, a te kezedbe teszem le lelkemet”. IMÁDKOZZUNK: Istenünk, hálát adunk Jézus értünk való hatalmas áldozatáért. Kérünk, segíts, hogy olyan en­gedelmesek legyünk, mint Ő volt. Ámen. — Minden emberi kapcsolatomat, problémámat Isten­re bízhatom. — Nicolas Obispo Perez (Dominikai Köztársaság) 34 NAGYPÉNTEK, ÁPRILIS 1. — Olvassuk: Ján. 17:1-19.

Next

/
Thumbnails
Contents