Csendes Percek, 1983 (31. évfolyam, 1-5. szám)

1983-03-01 / 2. szám

„És megosztotta köztük a vagyont...” (Lukács 15:12)

Milyen nagy kísértés lehetett a Jézus példázatában szereplő apára, hogy ne ossza meg vagyonát fiai között. Ezer mentsége lehetett volna rá. Például olyasmi, hogy megmentheti őket botlásoktól, tévedésektől, könnyelmű eltévelyedésektől. De ennek ellenére nemcsak a vagyonnal, hanem áldásával bocsátotta el őket. Miért? Azért, mert ez volt az egyetlen mód emberként és felnőttként bánni velük. Ha nem ezt teszi, magatartása azt jelentette volna, hogy nem bízik bennük, — hogy alkalmatlannak tartja őket saját sorsuk intézésére és arra, hogy saját maguk döntsenek életük fontos kérdéseiben. —

Amikor a példázatban szereplő fiú élete széthullott és semmivé vált, — apja nem küldött senkit utána. Hanem várt, hogy belássa tévedéseit és magához térjen és a bűn útjáról Istenhez. A fiú akkor lett felnőtté, amikor felismerte, hogy saját magának kell döntenie a jó és a rossz között, — és az apai szeretet tette lehetővé számára, hogy ide elérkezzen... És akkor lett Isten gyermeke, mikor bűnbánó szívvel belátta, hogy ő csak roszszul tud dönteni. Csak Isten kegyelme tartja meg.

IMÁDKOZZUNK: Atyánk, megváltjuk előtted, hogy a szabad választás lehetőségét igen sokszor bűnre használjuk fel. A te szerető kegyelmedért könyörgünk, hogy amikor ezt felismerjük és hozzád térünk, bocsásd meg botlásunk és vezess az igazság útján, Ámen.

— Az atyai szeretet abban is megnyilvánulhat, hogy módot ad a választásra. —

Taylor Louise (Észak-Karolina)

KEDD, MÁRCIUS 29. — Olvassuk: Luk. 15:11-32.

31