Csendes Percek, 1983 (31. évfolyam, 1-5. szám)
1983-01-01 / 1. szám
3J'lií) PENTEK JANUA 7 J — Olvassuk: Zsolt. 150. „Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván, énekkel dicsöíték az Istent. A foglyok pedig hallgatják vala őket." (Ap. Csel. 16:25) Dicsőítenünk kell Istent, ezt tanítja a biblia. Sok helyen hivatkozik erre az írás, és minden korszakban hívő, odaszánt életű emberek hosszú sora tesz erről bizonyságot. De hogyan is állunk mi ezzel? Az emberek általában magukat szeretik dicsőíteni. Történeteket mondanak egymásnak üz leti sikereikről, anyagi és társadalmi viszonyaikról, munkájukról és minden elképzelhető tevékenységükről, melyekben ők főszerepet játszanak. Szeretnek továbbá dicsőíteni elismert, neves személyeket, gyermekeiket, unokáikat, új ruhatárjukat, kocsijukat vagy új otthonukat. Mikor volt az utoljára, amikor hallottad, hogy valaki magán életében vagy éppen egyházi szolgálatában szívből fakadóan az Istent dicsőítette? Pál és Silás éjfélkor, miután megalázták és a filippi börtönbe zárták őket, Istent dicsőítették, fennhangon énekelve. Nincsen-e okunk nekünk is fennszóval Istent dicsőíteni? Minden gondoskodásáért, irgalmas szeretetéért, amivel előbb szeretett minket, mint mi őt, naponta gyakran dicsérjük őt! IMÁDKOZZUNK: Könyörülő Isten! Bocsásd meg nekünk, hogy olyan sokszor hűtlenül elmúlasztunk téged dicsérni. Segíts felismernünk, hogy minden, ami jó tőled származik életünkben, beleértve a megváltás drága ajándékát is. Ámen. — Dicsőítsd Istent, minden áldás forrását. — (iM, Mitchell A.L. (Virginia)
