Csendes Percek, 1982 (30. évfolyam, 1-6. szám)

1982-01-01 / 1. szám

„Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal.”

(Róm.12:15)

A legtöbb komoly keresztyénnek nem jelent nehézséget az, hogy a szenvedőkkel, gyászolókkal együttérezzen. Igen kemény szívünek kellene lenni ahhoz, hogy ne induljunk meg egy özvegy, egy árva könnyein, vagy egy béna, ágyhozkötött beteg sorsán. Mégis talán több hangsúlyt nyer a prédikációkban, áhítatokban az olvasott Ige második része: „Sírjatok a sírókkal,” s sokszor elsiklunk az első rész mondanivalója felett. Vajon gondolkoztunk-e már valaha azon, amit Pál az Ige első részében üzen Isten Szentlelke által? Vajon tudunk-e őszintén együtt örülni az örülőkkel? Ne gondoljuk, hogy ez olyan könynyű! Valójában komoly keresztyén érettséget kíván. Például, tudnál-e, Testvérem, igaz szívből gratulálni valakinek, aki eddig veled együtt dolgozott, s most előléptették, s te beosztottja lettél? Vagy mit éreznél, ha munkatársad prémiumot kapna, s te nem? Milyen őszinte volna örömöd, ha egy barát vagy rokon házat vagy jelentős pénzösszeget örökölne? tudnál-e örülni, ha barátod gyermekei jó eredményt érnek el főiskolán, egyetemen, mialatt a te gyermeked talán egyáltalán nem akar továbbtanulni? Ugye nem könnyű? De Krisztustól kérhetjük és elnyerhetjük azt a kegyelmi ajándékot, hogy irigység nélkül, önzetlenül tudjunk résztvenni barátaink, ismerőseink örömében, ez az igazi keresztyén érettség, ez az igazi Krisztusi lelkűiét.

IMÁDKOZZUNK: Atyánk, segíts, hogy ne csak annak örüljünk, ha bennünket áldasz, hanem annak is, ha áldásaidat másokra kiárasztod. Ámen.

— Ma őszintén részt fogok venni mások örömében. —

Louis A. Sterling (Texas)

HÉTFŐ, FEBRUÁR 8. — Olvassuk: Róm.12:9-18.