Csendes Percek, 1982 (30. évfolyam, 1-6. szám)

1982-01-01 / 1. szám

Isten gyermekei. — „Isten kibocsátotta az Ő Fiának Lelkét a mi szívünkbe, ki ezt kiáltja: Abba, Atya.” Ez az Ige nekünk, keresztyéneknek szeretetet és testvéri közösséget jelent, ahol Isten minden áldását kiönti reánk. Milyen örömteljes nap az számunkra, mikor megtudjuk, hogy Isten gyermekei vagyunk és Krisztussal örököstársak a mennyben. Ennek tudata önérzetünk érdekében a legtöbbet teszi. Mégis milyen nehéz abban látni önértékünket, hogy szeretni tudunk, és mások szeretetét is fogadni tudjuk. Milyen nehéz meggyőzni magunkat, hogy egyedül ezért érdemes élni, a kegyelem megtapasztalásáért, hogy Isten tökéletesen ismer és szeret minket. — Mi következik már most ebből a gyermeki mivoltunkból imáinkat illetően? Az, hogy mi nem tapogatózunk a Nagy Isten felé. Nem nyavalygunk önsajnálkozásban. Nem kerülünk, mint koldusok alamizsnáért a hátsó ajtóhoz. Jövünk, mint királyi gyermekek, tudván, hogy szívesen fogadnak, hogy mindent megkapunk előre elkészítve, mert szeret az Atya. — Mi következik gyermeki mivoltunkból szolgálatunkra nézve? Felfedezzük a tényt, hogy erőnk Istentől és Isten népéhez való viszonyunkból jő. Ezzel az erővel aztán nyugodtan tudunk dolgozni gyengeségeink, erőtlenségeink ellenére is. Isten Lelke előtt feltárva magunkat és Őt befogadva nem ijedezünk, hogy Isten és emberek előtt oly könnyen sebezhetők vagyunk elesettségünk következtében.

Kezdjük, és folytassuk hát az új évet bizalommal, hogy Krisztus Lelke szívünkben él és tudjuk mondani Istennek: Abba, Atyám!

Maxie D. Dunnám