Csendes Percek, 1981 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1981-09-01 / 5. szám

„Vigasztaljátok azért egymást, és építse egyik a másikat, amiképpen cselekszitek is.” (I.Thess.5:11)

Mezítláb lépkedett a kisfiú a poros mezei úton, miközben komoly gondolatok forogtak agyában. Tanítója, szintén gondolataiba merülve, mellette haladt. Mindketten az iskola felé. Jancsika törte meg a csendet: „Tetszik tudni mit? Valamikor járok én még gimnáziumba is, csak egyszer elvégezzem ezt a kis elemiiskolát!”

Micsoda jelenet! Jancsika álmodozott a jövőjéről, s megosztotta álmát valakivel, akiben bizalma volt. Akkor támadt lelkében ez az álom, amikor a poros mezei úton együtt lépkedtek tanítójával. S talán éppen azért támadt, mert együtt lépkedtek. Hogy valósággá vált-e az álma, az más lapra tartozik, de abban az órában támadt egy látomása jövőjéről, látomása arról, hogy mivé lehet, s ez oly sokat jelentett neki.

Sok ember tragédiája onnan ered, hogy ezek a látomásokat látó, álmokat álmodó pillanatok egyre ritkábban jelentkeznek nála. S ez talán azért van, mert nincs mellette valaki, akivel látomásait, álmait megoszthassa, nincs mellette az, aki nem nézi jelenét, sem múltját.

A mi parancsolatunk az Igéből az, hogy bátorítsuk és építsük egymást, akikkel együtt járjuk az élet nehéz útját.

IMÁDKOZZUNK: Urunk, Istenünk, őrizd meg bennünk azt a lelkületet, amivel látni tudunk a jelenünkön túl és önmagunkon túl. Segíts arra, hogy fogékonyak legyünk a mások látásai és álmai iránt és építsük egymást. Ámen.

— Nincs annál nagyobb bizalom az emberszívben, mint amikor látomásunkat meg tudjuk osztani valaki mással. — Eastridge Nancy (Texas)

CSÜTÖRTÖK, SZEPTEMBER 24. — Olv.: Fil.3:13%16.