Csendes Percek, 1981 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1981-09-01 / 5. szám

„Vizsgálj meg engem, óh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat.” (Zsolt. 139:23)

Ha megfigyeljük életünket, rájövünk: szinte halálunkig harcolnunk kell, küzdenünk, hogy minél jobban megismerjük magunkat, egyéniségünket összehangoljuk gondolatainkkal, beszédeinkkel, cselekedeteinkkel, hogy teljes élétünk egységben legyen azzal, amiben hiszünk.

Emlékszem, hogy egy különösen néhéz időszakában életemnek Istent hívtam segítségül, kérve.Tőle különböző dolgokat, de éreztem, hogy tulajdonképpen nem azt kértem, amire nékem igazán szükségem van. Ezért imámat így folytattam: „Uram, Te jobban ismersz engem, mint ahogy én ismerem magamat. Te tudod mire van nékem igazán szükségem, és én hiszem, hogy Te alkalmas időben a Néked megfelelő módon kirendeled a jót számomra.” Miután elolvastam a 139. Zsoltárt, hálatelt szívvel fedeztem fel a Zsoltáros és az én imám közt a lelki hasonlóságot. Az idők folyamán állandóan, amikor az ember magát kereste, tulajdonképpen az Istennel való élő kapcsolatra vágyott a lelke. így volt ezzel Jákob, Dávid, Augusztinus, Luther, és így van ezzel amai modern ember is. Talán te is, Testvérem. Nyugtalan a szíved, mert két úton jársz. A világén és Istenén is. És nem tudod miért van annyi próba, csalódás, gyöngeség, belső üresség és nyugtalanság benned? Föl kell ismerjed: két urat szolgálsz! Döntened kell! Vagy az Úr és a Vele járó lelki békesség, lelki erő, vagy avilág, a vele járó ürességgel. Isten szeret, vár, akar magának. Dönts Mellette!

IMÁDKOZZUNK: Istenem, Atyám! Fogadj el fiadnak és Te vezesd életemet. Néked adom magam. A Jézus Krisztusért kérlek. Ámen. (jy[jss) Patricia Collins (Illinois)

HÉTFŐ, SZEPTEMBER 21. — Olvassuk: Zsolt. 139.