Csendes Percek, 1981 (29. évfolyam, 1-6. szám)
1981-01-01 / 1. szám
PENTEK. FEBRUAR 27. — Olvassuk: Márk.5:25-34 ,,Hacsak ruháit illethetem is, meggyógyulok.” (Márk. 5:28) Tizenöt éves fiúnk napok óta nagy gonddal tanulmányozott egy füzetet, mely lépésről-lépésre elmondja egy csónak megépítését megadott anyagból. Sokszor elkeseredett, hogy túlkomplikált. De egy reggel mégis bizalommal mondta: „Hiszem, hogy meg tudom csinálni.” Hozzá is kezdett kevés pénzével az anyag megvásárlásához, aztán a munkához. Igaza lett. Egy hónap múlva kész volt a szép csónak. Hinni valamiben vagy valakiben nem teljes addig, míg hitünk igaz volta be is nincs bizonyítva. Fiam hitét az bizonyította, hogy munkához mert látni és teljes igyekezettel megtette a maga részét. Az Igében említett szenvedő, beteg asszony sohasem gyógyult volna meg. ha oda nem megy Jézushoz, ki nem nyújtja kezét, hogy elvegye azt a gyógyító erőt, amiben hitt, hogy Jézusban megvan. Jézusban hinni, Őt érinteni, Vele szoros kapcsolatban maradni és az Ő erejével élni, dolgozni, jóttenni, ez az igazi hitből való élet. Minden keresztyén élete akkor egészséges, ha a hit gyakorlatban is megmutatkozik, valósággá válik. IMÁDKOZZUNK: Úr Jézus Krisztus, taníts úgy hinni, hogy a mi erőtlenségünk helyett a Te erőd töltsön be minket, és elvégezhessük, amit vársz tolunk. Ámen. — Az igaz hit cselekszik, vagy egyáltalán nem hit az. — Elaine Brown (Scotland)