Csendes Percek, 1981 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1981-01-01 / 1. szám

„Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői.” (Zsoltárok 127:1.)

Két sógornőm van. Egy veszekedés alkalmából annyira megharagudtak egymásra, hogy többé nem akartak találkozni, sem egymással beszélni. Ez az állapot már 5 éve tartott és nem engedték, hogy én beleavatkozzam az ügyükbe. Dacára a tilalomnak, én mégis többször próbálkoztam, hogy kibékítsem őket, de hiába.

Egy januári éjszakán azt álmodtam, hogy mégis szolgálnom kell nekik. Férjemnek is beszámoltam az álomról, de a mennyei missziót szinte lehetetlennek tartottuk.

Nappali szobánkba mentünk, és leültünk, hogy Bibliánkból olvassunk és imádkozzunk. Urunknak, Lukács evangéliuma 18. részében írott szavai nagy hatással voltak ránk: „Ami embereknél lehetetlen, lehetséges az Istennél. (Lukács 18:27). Tudtam, hogy Isten ezen Ígéretére kell, hogy építsek. Úgy cselekedtem és valójában megtörtént a boldog kibékülés. Amikor a mi igyekezetünk hiábavalónak látszik, nem szabad feladnunk a reményt, tudván, hogy az Úr munkálkodik. A mi feladatunk az, hogy figyelmezzünk Isten szavára és mindig készen legyünk arra, hogy hit által engedelmeskedjünk neki.

IMÁDKOZZUNK: Mennyei, édes Atyánk, köszönjük Neked, hogy a mi hatalmas segítőnk vagy. Bárcsak mindenkor készen lennénk arra, hogy kérjük a Te segítséged és munkálkodjunk a békességen. Jézus nevében. Ámen.

— A mi igyekezetünk megbukhat, de az Úr munkálkodik. —

Hoens-Boelhouwer C.J. (Schalkywk, Hollandia.)

SZOMBAT, JANUÁR 31. — Olvassuk: Zsolt. 127.