Csendes Percek, 1981 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1981-01-01 / 1. szám

„Az imádságban állhatatosak legyetek, vigyázván abban hálaadással.” (Kol.4:2)

Rövid szabadságon voltam, hogy pihenjek kissé. De egyedül lévén, vágytam családom után. Különösen étkezés idején éreztem ezt a vágyat. Egy este a mellettem levő asztalhoz egy 3 tagú család telepedett le. Egyszerre fejüket meghajtva, szemüket becsukva, csendes, hálaadó imádságot mondtak az eledelért. Hirtelen én is kényszert éreztem, hogy hasonlóképpen megköszönjem az előttem levő táplálékot. Kinyitva a szememet, láttam, hogy a 3 rám mosolygott. Mosollyal válaszoltam, és a testvériségnek olyan meleg érzése ömlött el rajtam, amit nem lehet szavakkal elmondani.

Később különböző irányba indultunk, de ettől kezdve az imádság életemnek igen fontos része lett, magánosságom számára pedig egy áldott gyógymód, amire addig sohasem gondoltam. Ének kelt a szívemben. Megértettem, hogy az imádság mennyire befolyásolja az életünket, ha lélekben imádkozunk, akár együtt valakivel, akár magánosán. Az imádság egy családdá tesz a többi imádkozókkal, és akkor is, ha nem ismerjük egymást, vagy nagy távolság választ el bennünket. Az egy Lélek összehoz az Úrban. Legyünk hát állhatatosak a könyörgésben. A hálaadás pedig különösképpen el nem felejtett, örömteljes gyakorlatunk legyen a mi Istenünk felé, aki adta nekünk sok-sok javai mellett ezt a legnagyobb jót: az imádság privilégiumát.

IMÁDKOZZUNK: Köszönjük Urunk, a békét, az örömöt, amit a Veled való beszélgetésünk hoz a szívünkbe, valamint a kapcsolatot imádkozó népeddel. Ámen.

— Mikor imádkozunk, hitben és szeretetben egyesülünk. — Clara L. Bowles (California)

HETFO, JANUAR 19. — Olvassuk: Ef.5:15-20.