Csendes Percek, 1981 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1981-11-01 / 6. szám

SZERDA, DECEMBER 2. — Olvassuk: Lukács 14:7-14.

. Alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál.” (Fii. 2:3)

A farizeus történetét olvasva, eszembe ötlött, hogy mennyire hasonló ehhez a lakomázó társasághoz a körülöttünk lévő mai világ. Akármerre pillantunk, mindenhol tülekedést, marakodást, megtiszteltetésért törtetést tapasztalunk. És milyen gyakran hízelgés, becsapás, gyalázkodás, félrevezetés is csatlakozik a hajszához, fel a tetőre. Még az egyházi életben sem vagyunk mentesek ezektől a sajnálatos jellemvonásoktól. Hányszor megtörténik, hogy valaki ékesebben szóló imádsággal akar büszkélkedni, tanúskodni, jobb benyomást kelteni, mint más. Vagy bőségesebb adakozással! Mibennünk is ugyanaz az igyekezet honol mint a farizeusban: fontosaknak, értékeseknek akarunk látszani mások előtt.

De Jézus int bennünket, hogy a büszke egyének majd megaláztatnak. „Menj és üljél le a szerényebb helyre” — tanácsolta Igénkben. Hogyan tegyünk hát? A legokosabb mód, ha figyelembe vesszük mások jellemvonásait, értékeit, megvallva, hogy kitűnőbbek, kedvesebbek, türelmesebbek, hűbbek lehetnek, mint mimagunk. Ilymódon, ily lélekkel könnyebbnek fogjuk találni, hogy mások sikerét irigység nélkül vegyük tudomásul.

A karácsonyi Jézus születése is hadd figyelmeztessen, aki jászolban, szalmaágyban született, pedig királyok Királya volt.

IMÁDKOZZUNK: Kegyelmes Urunk, amint széjjeltekintünk világunkban, mennyi sok irigységet, féltékenységet, büszkeséget fedezünk fel! Add, hogy a bennünk levő káros indulatokat lehelyezzük lábaid elé. Tarts alázatban. Ámen.

— Dicsérem-e avagy irigylem másokban a jót, a szépet? — Szabó Éva (Kanada)