Csendes Percek, 1981 (29. évfolyam, 1-6. szám)
1981-11-01 / 6. szám
HÉTFŐ, NOVEMBER 30. — Olvassuk: Ján. 14:15-21 „És én kérem az Atyát, és ö ad néktek más Vigasztalót, hogy veletek maradjon mindörökké.’’ (János 14:16) Hatéves Mariskánk egy nagyon nagy valóságot tanított nekünk a múltkorában. Úgy esett, hogy vasárnap volt, és éppen a templomból jöttünk haza. Kötényemet felkötve, a konyhában sürgölődtem, és mégegyszer megkavartam a főzeléket. Mariska is bepördüldt, hogy segítsen. „Anyuka, megteríthetem az asztalt máma?” Örömmel beleegyeztem, de azt ajánlottam, hogy vesse le szép vasárnapi ruháját, s egyszerűbbet vegyen fel, nehogy elpiszkolódjon. „Engedd meg, hogy most az egyszer abban legyek tovább is!” — kérte. Kelletlenül ráhagytam, Leánykám sebbel-lobbal helyére rakott mindent az asztalon. Minthacsak angyalok segítették volna...! Majd bevittem az ebédet, behívtam Papát, azután leültünk, és hozzáfogtunk az ízes ebédnek. De furcsállottam, hogy Mariska négy személyre terített. „Csak hárman vagyunk, kislányom; mire való a negyedik tányér?" Elmosolyodott, majd mindjárt megmagyarázta: „Tudod, Anyuka, vendégünk van! A vasárnapi Iskolai tanítónk mondta, hogy ha az Úr Jézushoz tartozunk, akkor Jézus mindig velünk van. Arra gondoltam, hogy Jézus biztosan örömmel ebédelne velünk... még a szép ruhámat is megdicsérné... Férjemmel elmosolyodtunk, amint meghajtott fejekkel hálát adtunk az ételért: „Urunk, köszönjük, hogy mindig velünk vagy. Segélj bennünket, hogy minden dolgainkba belefoglaljunk Tégedet. Áldd meg ételünket, Ámen.” Mariskánk derűsen visszhangozta: „Ámen!” IMÁDKOZZUNK: Drága Urunk, taníts minket, hogy gyermeki szemeken keresztül lássunk Tégedet!” Ámen. — Vigasztaló Leikével Urunk mindenkor velünk van, Keck Nancy (New York)
