Csendes Percek, 1981 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1981-11-01 / 6. szám

„Azt tartom, hogy amiket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely nékünk megjelentetik.” (Róm. 8:18)

Pál apostolnak ez az Igéje sokszor adott már biztatást, mikor bajokon, szenvedéseken mentem át. De biztatás ez minden emberi teremtménynek. A szenvedés mérlegének egyik serpenyőjében bármily nagy is a teher, ami minket sújt, a másik serpenyőjében ott az Isten kegyelme, a megígért üdvösség az örökkévalóságban.

Egy misszionáriusnö mondta el: „Hongkong egyik magas épülettömbjében él egy asszony. Tíz éve fekszik bénán gerincsorvadással 76 éves anyja ápolása alatt. Olykor elfogja a félelem, hogy mi lesz vele, ha már gyönge anyja nem tudja gondozni. Mégis, mikor meglátogattuk őket, két olyan emberi lényt találtunk, akik Jézusban megtalálták vigasztalásukat. Még bajaik előtt elfogadták az Urat és Hozzá hűek maradtak jelen nyomorúságukban is. Remélik, hogy lesz még egészséges életük, hogy eljön az idő számukra, amikor Isten letöröl szemükről minden könnyet.” — Mi is küzdünk bajokkal ez; életben, ha talán nem is oly súlyosokkal, mint e két kínai asszony, de vajon tudunk-e hozzájuk hasonlóan bízni Krisztusban és az Ő ígéretében? Imádkozzunk, hogy ama dicsőséges jövő látását erősítse meg bennünk az Úr.

IMÁDKOZZUNK: Urunk, fájdalmaink közt is Benned b ízunk. Tőled kérünk szabadítást, ki elénk állíthatod folyton Fiad szenvedését, s az élet rövid voltát. Ámen.

— Ma még talán sötét az út, de lásd, az út végén fény dereng.—

SZERDA, NOVEMBER 18. — Olvassuk: Róm. 8:18-25.

Kálpay Albin (Magyarország)