Csendes Percek, 1981 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1981-11-01 / 6. szám

„Mondta nekik (Jézus): Hol van a ti hitetek?” (Lukács 8:25)

Tíz éves koromban polio betegségem miatt hátam, hasam és lábaim gipszbe voltak téve. Nem tudtam mozogni, sem járni, minden szükségemben teljesen családom segítségére szorultam.

Egyik éjszaka arra ébredtem, hogy remeg az ágyam. Nemsokára észrevettem, hogy nemcsak az ágyam remegett, hanem az egész ház. Zúgó, üvöltő hang töltötte be a sötétséget. Tudtam, hogy tornádó jött, és én meg sem tudtam mozdulni.

Édesapámért kiáltottam. De alig hangzott el a kiáltásom, amikor szavát hallottam: „Itt vagyok. Itt vagyok.” Ot volt, mielőtt tudtam volna, hogy szükségem van reá!

Felemelt, hogy levigyen az alagsorba. A szél süvöltése és a ház recsegése ellenére hallottam édesapám nyögését, amint engem és a rajtam levő nehéz gipszöntvényt igyekezett vinni. Láttam a halántékán kiduzzadó ereket és homlokán az izzadtságot, amint küszködött, hogy engem biztonságba helyezzen. De láttam a mosolyát is, amikor tekintetünk találkozott. Szeretett engem. Velem volt a viharban, biztonságos helyre vitt.

Isten ehhez hasonló — hajlandó és akar minket átvinni az életünk viharain, csak legyen hitünk Benne.

IMÁDKOZZUNK: Istenünk, aki velünk vagy még mielőtt éreznök a szükségünket, csendesítsd el félelmünket és erősítsd hitünket, amint fokozódó mértékben tudomásul vesszük jelentésedet. Ámen.

— Isten velünk van életünk viharaiban. —

Lois Ellen Olson (Washington)

PÉNTEK, NOVEMBER 13. — Olvassuk: Luk. 8:22-25