Csendes Percek, 1981 (29. évfolyam, 1-6. szám)

1981-11-01 / 6. szám

„Hívj segítségül engem a nyomorúság idején.” (Zsolt. 50:15)

Egy jövendő-mondó cigányasszony bódéja előtt haladt el a tömeg. Szembeötlő, tarka betűs hirdetése kérkedő hangon csalogatta a közönséget: Ide jöjjön be! Házassági, családi, anyagi ügyben biztos tanácsot csak itt kaphat!

Valaki egy vallásos röplapot adott ennek a cigányaszszonynak és Isten irgalmas szeretetéröl kezdett neki beszélni. A cigányasszony megtört és zokogni kezdett. — Óh uram! kérte hívő lelkű látogatóját, — imádkozzék értem! Rettenetes az én szomorúságom. Egyetlen leányomat elcsalták a házamtól. Élete tönkrement. Nem tudom, mit csináljak? — Ez az asszony, aki olyan fenhangon hirdette, hogy mindenkinek biztos tanácsot tud adni, saját maga tanácstalanul szenvedett.

Sokan azt képzelik, hogy csak ók tudják, mi a baja a világnak, barátaiknak, embertársaiknak. Vajon keresték és kutatták-e ezek a Szentírásból, az élet könyvéből a bajok igazi forrását? Mennyire szűkölködünk mi Isten dicsősége nélkül! Megismertük-e, hogy életünk kínzó kérdéseire csak Mesterünktől nyerhetünk végleges, kielégítő választ?

IMÁDKOZZUNK: Istenünk, a Tebenned való hit, megtartó szereteted és a Benned való reménység nélkül mi volnánk a legszerencsétlenebb teremtések a világon. Segíts, hogy úgy élhessünk, amiképen Fiad tanított élnünk, hogy a Te dicsőségedet munkálhassuk. Az ó nevében kérünk. Ámen.

— Isten dicsőségére csak úgy tudunk élni, ha a Krisztusban új teremtményekké válunk. —

Jealous W. Ernő (Anglia)

SZERDA, NOVEMBER 11. — Olvassuk: Máté 9:1-8.