Csendes Percek, 1981 (29. évfolyam, 1-6. szám)
1981-01-01 / 1. szám
„Ne szóval szeressünk, se nyelvvel, hanem cselekedettel és valósággal.” (I. János 3:18) Szólt a telefon. Egy asszony hívott, hangja tele volt elkeseredéssel és kétségbeeséssel. Éreztem szavaiból, hogy közel van az öngyilkossághoz. Hogy tudnék segíteni? Vagy 250 kilométer volt a távolság köztünk. S kért, hogy kétségbeeséséről ne szóljak senkinek. Mit tehettem egyebet: imádkoztam. Kértem Istent: jelentse meg az Ő szeretetét ennek a szegény asszonynak. Néhány hónap múlva levelet kaptam tőle. Egy keresztyén házaspár befogadta őt és leánykáját otthonába és szeretettel gondoskodtak róluk. Barátnőm élete gyökeresen megváltozott. Rájött, hogy mennyire szereti őt Isten. Rábízta életét Istenre s megtelt lelke örömmel, békességgel és szeretettel. Később a befogadó keresztyén házaspárral is megismerkedtem. Valami igen jelentőségteljeset mondottak: „Ez az asszony nem tudta elfogadni és megbecsülni Isten szeretetét mindaddig, míg ömaga nem tapasztalt emberi szeretetet. Mikor fölfedezte, hogy bízhat a mi szeretetünkben, megtanult bízni Isten szeretetében is. IMÁDKOZZUNK: Atyánk, magasztalunk Téged irántunk való nagy szeretetedért. Mutasd meg nekünk, hogyan kell szeretnünk embertestvéreinket gyakorlatias szeretettel, hogy így azok megtanulják elfogadni a Te szeretetedet, mint ahogy elfogadták a miénket. Ámen. — Szeretném, ha Isten ma én általam szeretne valakit. — PÉNTEK, JANUÁR 9. — Olvassuk: 1 Ján. 3:11-18. Hughes Vivien (High Heaton, Anglia)