Csendes Percek, 1980 (28. évfolyam, 1-6. szám)

1980-03-01 / 2. szám

HÉTFŐ, MÁRCIUS 17. — Olvassuk: 2. Kor. 5:6-15.

„...és amit csak tesztek, létekből cselekedjétek azt, mint az Úrnak, és nem embereknek, tudván, hogy majd elveszitek az Úrtól az örökségnek jutalmát, mert az Úr Krisztusnak szolgáltok.” (Kol. 3:23,24)

Egészen el voltam kedvetlenedve. Kutyába sem vették munkahelyemen a hosszú munkaóráimat. És hogy a túlórázás miatt elszalajtottam egész héten a villamost, és gyalog kellett haza vergődnöm.

Még azt sem mondták, hogy köszönöm.

Miért is gyötörjem magamat ilyen odaadó munkabeli hűséggel? Talán jobb is lesz, ha megmondom nekik a magamét, és faképnél hagyom őket.

De ahogy a fenti Igét olvastam, mintha csak Isten keze tartott volna vissza. Lassan arra a meggyőződésre jutottam, hogy eszerint az Ige szerint én tulajdonképpen nem annak a hitvány gyárnak dolgozom, hanem az Úrnak. És ha én az Úrnak dolgozom, akkor bármi legyen is az a munka: nem lényegtelen többé. Minden jó munka az Úr dicséretére térül.

Ha pedig én — a fentiek szerint — az Úrnak az alkalmazottja vagyok, akkor nyugodtan lehetek. Ő majd eligazítja az én ügyemet. Ő majd megadja az Ő jutalmát. Az Ó idejében. Mégha késik is az.

Azóta nem zúgolódom, mint a többiek. Belülről örvendezem az ő békességében. Jutalma biztos eljő majd. Nem maradhat el. A munkavezetőm csak hadd fitymáljon. Isten itt sem feledkezett meg rólam.

IMÁDKOZZUNK: Mindennek hatalmas Alkotója és Teremtője, Te tudod nehézségeimet, Te számlálod meg könnyeimet... Kezeidre hagyatkozom minden dolgaimmal. Szent nevedben, Ámen.

— Minden munkámat Jézusért...! —

Drescher János (Scottdale, Pennsylvania)