Csendes Percek, 1980 (28. évfolyam, 1-6. szám)

1980-09-01 / 5. szám

KEDD, SZEPTEMBER 23. — Olvassuk: lKor.2:l-16.

„Amiket szem nem látott, fúl nem hallott, és embernek szíve meg se gondolt... Isten készített.” (lKor.2:9)

Ahogy kinyitottam a fürdőszoba melegvíz csapját, kisfiam váratlanul aládugta a kezét. Aztán már hiába igazítottam langyosra, nem akarta érinteni a vizet. Hasztalan volt minden hízelgő rábeszélésem. Visított, mikor aláhúztam kezét a csapnak mindaddig, míg meg nem győződött kellő hőmérsékletéről.

Mint kisfiam tett a forró vízzel, én is sokszor beleugrok valamibe anélkül, hogy megkérdezném Istent: itt van-é az Ő ideje. Meg is égetem magam gyakran. S akkor sértődve abbahagyom, és nem próbálom újra, ha Isten bíztat is, hogy itt a megfelelő idő. Fellelkesedem egy forróbb levegőjű összejövetelen, evangélizáción, s nekiindulok a keresztyén életútnak. Elkezdek hinni, szeretni, megbocsátani, jóttenni, s egyszercsak mindezek ellenére jönnek a bajok, betegségek, csalódások. Isten hiába mondja: „A szenvedések igen-igen nagy, örök dicsőséget szereznek”; „Ne dobjátok el bizodalmátokat”, a jobb még ezután jön, a földi élet csak előkészület, átmenet, megbántva utasítom vissza. Nem kell. Én itt akarok boldog lenni. Hogy olyan szép mennyország készült nekem, csodálatos dolgok, „amiket szem nem látott”... nem győznek meg. Visítok és lázadok a nyomorúság tüzében. Bizony titkon való bölcsesség ez, amit a Lélek ad annak, aki kéri.

IMÁDKOZZUNK: Atyánk, milyen jó már a földön is Veled járni, de a színről-színre látást várom. Ámen.

— Aranyra éhesek! Odaát arany utcák vannak. —

J.S. Seely (Ohio)