Csendes Percek, 1980 (28. évfolyam, 1-6. szám)

1980-03-01 / 2. szám

CSÜTÖRTÖK,ÁPRILIS24. — Olvassuk: IThessz. 5:17-28 „Szüntelen imádkozzatok.” (I Thessz. 5:17)

Ez az Ige gyermekkoromban kissé megriasztott, és sokat gondolkoztam rajta. Olyan sok mindent akartam és szerettem csinálni. Akartam segíteni a szüleimnek és szorgalmassan tanulni. Szerettem persze játszani is, úszni, futkározni a többi gyerekekkel, — szerettem olvasni, meg fára mászni, amikor érett a gyümölcs. Ha szüntelen imádkozni kell, akkor hogyan jut minderre idő? Mert az imádkozás számomra azt jelentette, hogy ágyam előtt térdreborulva kell Istenhez fohászkodni.

— Sokat kellett tanulnom Isten dolgait. Meg kellett tanulnom, hogy az imádkozás nem egy aktus, mint például behunyt szemmel letérdelni, — hanem állandó magatartás. Meg kellett tanulnom, hogy persze vannak az imádságnak külön rendelt idejei, — de hogy azok értelmet nyerjenek, Isten jelenlétében kell élni, szüntelen kell imádkozni. — Pál apostol sem arra gondolt, hogy egy bizonyos ceremóniális aktust kell szüntelen gyakorolni, mert akkor az élet lehetetlenné válnék. Állandó, állhatatos magatartásról írt, — arról, hogy bármit teszünk, mindig Isten jelenlétének tudatában cselekedjünk és az ő dicsőségére. Ez az Istennel való szüntelen belső közösség ad igazi értelmet az életnek. —

IMÁDKOZZUNK: Atyánk, megváltjuk Előtted őszintén: nemhogy szüntelen hanem sokszor egyáltalán nem imádkozunk. Megváltjuk azt is, hogy balga módon úgy gondolunk az imádságra, mint irántad való nehéz kötelességre, nem pedig mint saját életünk gazdagodására. Könyörgünk, Atyánk, nyisd meg szemünk, és taníts meg arra, hogy egész életünk egyetlen imádság legyen a Te színed előtt. Ámen. _ Legyen imádság egész életünk! -Snowden Rita (Uj Zéland)