Csendes Percek, 1980 (28. évfolyam, 1-6. szám)

1980-03-01 / 2. szám

„Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten: Ö alkotott minket, nem mi magunkat.” (Zsoltárok 100:3)

Félénk természetű vagyok. Ez a jellemvonás okozza, hogy sok jószándékomat megtagadom, s az emberekre oly benyomást teszek, mintha a valóságnál rosszabb természetem lenne. Mivel mindig szégyenkeztem és haragudtam önmagámra félénkségem miatt, mások azt hitték valahogy, hogy miattuk szégyenkezem és rájuk haragszom. Természetesen ez a félreértés csak elmérgesítette a helyzetet, s emiatt néha úgy éreztem, hogy életem egy körülsáncolt szűk térben folyik, melyet szorongattatások és sikertelenségek uralnak.

Azonban egyre rájöttem, kényszerhelyzetekben, amikor mások érdekében kellett cselekednem, félénkségem eltűnt. Tetteim éltetőkké, természetesekké és hasznosakká válnak. Most már azt is tudom, hogy ez azért van, mert mi Isten, és nem önmagunk alkotásai vagyunk. Ha engedjük, hogy Krisztus rajtunk keresztül cselekedjék, akkor válunk igazi önmagunkká. Mások szolgálatában lehullanak rólunk a félénkség szükségtelen bilincsei. Szabadokká leszünk. Szabadokká az Úr szolgálatára az embereknek való szolgálaton át...

IMÁDKOZZUNK: Mennyei Atyánk! Lássék mindig szavainkon és tetteinken, hogy a Te akaratod az irányító. Add értenünk, hogy mikor Téged szolgálunk, embertársainkat boldogítjuk. Ámen.

— Félénkségünk eltűnik, ha másokra van gondunk. — Aiken William, (Massachusetts)

SZERDA, ÁPRILIS 2. — Olvassuk: Róm. 7:14-25.