Csendes Percek, 1979 (27. évfolyam, 4-5. szám)

1979-09-01 / 5. szám

SZERDA, SZEPTEMBER 19. — Olvassuk: 2Kor.4:7-18.

„Tiportatunk, de el nem veszünk.” (2Kor.4:9)

Pál ap. keresztyén életében sok próbán ment át. Azt olvassuk 2Kor. 4:8,9-ben, hogy nyomorgattatott, kétségeskedett, üldöztetett, tiportatott, de nem esett kétségbe. Tudta, hogy Isten őrzi. Másutt meg azt találjuk a bibliában, hogy bár meg lett fosztva földi kincsektől, barátoktól és szabadságától, mégsem vesztette el bátorságát soha. Mindig számított Megváltója támogatására. Vagy mikor az evangélium prédikálásáért börtönbe csukták, akkor sem keseredett el. És akkor sem, mikor Démás elhagyta, e jelenvaló világhoz ragaszkodván. Sőt így kiáltott: ,,De Isten mellettem állt.” Óh, ha mi is a szentségnek ilyen magaslatára emelkedhetnénk!

„Nézd, Apa!” — mondta egy kisfiú apjának, amint a folyóparton sétáltak. „Verik, döntik a híd lábait. Miért? Nem fog lezuhanni?” „Nem” — mondta az apa. „Csak azt akarják, hogy a hídszerkezet a nagy kőoszlopokra ereszkedjék. Olyan állandó támaszt akarnak adni a hídnak, amire szüksége van.” Igen, a földi dolgok olyor elvétetnek, hogy Isten örökkévaló karjain nyugodjunk, melyek elbírnak bármely súlyt. Ha ezt az igazságot egyszer felismertük, Pál ap.-al szólhatunk: „Tiportatunk, de el nem veszünk.” Kér. Testvér, mikor Isten engedi, hogy a támasztékok alólad kiüttessenek, csak azt akarja, hogy nyugodj a Kősziklán, az Ő vigasztaló jelenlétén.

IMÁDKOZZUNK: Istenem, örök menedékem vagy, karod alattam. Hadd csendesítse ez el a riadalmat bennem. Ámen.

— A hit látszólag semmibe lép, és Kősziklára talál. — Mary Louise Wright (Memphis, Tennessee)