Csendes Percek, 1979 (27. évfolyam, 4-5. szám)

1979-07-01 / 4. szám

„Dicsérjétek az Urat. Dicsérem az Urat teljes szívből.”

(Zsolt. 111:1)

Van egy idős barátom, aki szokatlan módon felel a telefonon. „Halló” helyett első, amit mond ez: „Dicsérjük az Urat”. Persze könnyű dicsérni az urat, mikor a dolgok simán folynak; megvan az egészség, a jó munka, a kedves család. De mi van akkor, mikor szenvedünk? Nos, barátomat is operálni kellett. Súlyos volt az állapota. De mikor az altató orvos arcára tette a maszkot, utolsó szava ez volt: „Dicsérjük az Urat.” Mikor magához tért első dadogó szava megint ez volt: „Dicsérjük az Urat.” És ez nála nemcsak egy beszédmódot jelentett, mert szíve valóban az Úrnak adta a dicsőséget. Dicsérni: ez a szó a héberben azt jelenti, hogy otthon lenni. Mikor dicsérjük az Urat otthon, megkönnyebbülve érezzük magunkat.

Egy részeges megtérése után egyik bajból a másikba esett. Végül odáig jutott, hogy csak egy kis krumplija volt enni. Mikor meghajtotta fejét, hogy hálát adjon érte, ilyen gondolata támadt: „Hogyan adjak hálát egy kis krumpliért?” De aztán így kiáltott: „Távozz Sátán! Mikor téged szolgáltalak, még ennyim sem volt.” Igen, dicsérjük az Urat a legkisebb jóért is!

IMÁDKOZZUNK: Istenem, igédben ezt olvasom: „Mindenben hálákat adjatok.” Segíts, hogy hálaáldozatomal dicsőítselek. Ámen.

— Az Istent dicsérő élet kitörli az „én” életét. —

Warren C. Wofford (Campianas, Brazil)

CSÜTÖRTÖK, AUGUSZTUS 9. — Olvassuk: Zsolt. 112.