Csendes Percek, 1977 (25. évfolyam, 1-6. szám)

1977-03-01 / 2. szám

Olvassuk: Lukács 24:1-8

"Nincsen itt, mert feltámadott, amint megmondotta." (Máié 28:6)

Egy kis vidéki templom felé voltam úton, amely tizenkét mérföldre volt tőlünk. A húsvéti hajnali istentiszteletre igyekeztem. Fejem felett a csillagos ég teljes fényében ragyogott! De különben az út sötét volt, alig ismertem ki magam rajta, jóllehet már régóta jól ismertem.

Az éveket elfelejtvén próbáltam magam elképzelni azoknak az asszonyoknak a társaságában, akik elsőnek érkeztak az üres sírhoz. Akkor is sötét volt, amikor ők elindultak otthonról. Annyire beleéltem magam a helyzetbe, hogy szinte "együtt haladtunk” az úton, oly annyira, hogy a torkomban tompa fájást éreztem.

A templomhoz érve, mi a résztvevők, dideregve ültünk a szabadban elhelyezett padokon kelet felé fordulva. A fiatal lelkipásztor a Lukács evangéliumából olvasott, ahol az asszonyok az üres sírnál vannak; röviden beszélt és imádkozott. Visszatekintve ez eseményre, nem emlékszem pontosan arra. hogy mit mondott a lelkész, de arra jól emlékszem, hogy milyen komolyan átélte a mondottakat.

Az istentisztelet időpontja tökéletesen lett megválasztva. Amim a nap első sugarai előtörtek az égalján, mint egy ember állottunk fel énekelni e nagyon kedvelt éneket: "Krisztus, az Úr ina feltámadott.” Valami a feltámadás reménységéből és bizonyosságából életemnek újra a részévé lett!

IMÁDKOZZUNK: Mi Atyánk, segíts újonnan megtapasztalnunk e húsvét alkalmával, hogy a mi Urunk feltámadott Úr. kié a Te eljövendő országod mindörökké, Ámen

— A feltámadott Úr mindennapi útitársam lehet —

Mary Beth Littlejohn (Pacolet, South Carolina)

VASÁRNAP, ÁPRILIS 10 (Húsvél)