Csendes Percek, 1977 (25. évfolyam, 1-6. szám)

1977-03-01 / 2. szám

"(Jézus) eltökélte magát, hogy Jeruzsálembe megy." (Luk. 9:51). Jézus döntés elé került: a könnyű élet útját válassza-é vagy a legnehezebb ösvényt, hogy betöltse Isten akaratát. Tőle való küldetését. Tudta, hogy ez az utóbbi most Jeruzsálembe viszi, hogy életének végső eseménye végbernenjen. Tanítványai szintén jól tudva a veszélyt, amely Urukat várja ezen az úton, próbálták lebeszélni. Jézus azonban elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe. Ezáltal megtette az önmegtagadás és áldozat legjelentősebb lépését, melyet valaha is ismert a világ. Világosan látta a keresztet, amely vár reá, mégis határozottan haladt előre. Nem vakon ment. Tudta, mit jelent döntése. Tudta, hogy szen­vedés és halál van előtte. De célja az emberek megváltása volt és Isten akaratának a teljesítése. A böjti időszakban emlékezzünk Krisztus önmegtagadására és áldozatára, melyet üdvösségünkért tett. Nekünk is mondja: “Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel az ó keresztjét és kövessen engem.” A hívás ez: kövesd Jézust habozás nélkül, tedd Isten akaratát, fogadd el panasz nélkül, örömmel, ha ez áldozatot kiván is. IMÁDKOZZUNK: Mennyei Jó Atyánk, cselekeái velünk kegyelmesen, hogy világos és határozott döntéssel tudjuk követni Fiadat, és tenni akaratodat, tekintet nélkül az akadályokra, melyekkel szembe kerülhetünk. Ámen. — Isten akarata az én javamat munkálja. — Wayne A. Lamb (Memphis, Tennessee) V1RAGVASARNAP. ÁPRILIS 3 Olvassuk: Lukács 9:51-62.

Next

/
Thumbnails
Contents