Csendes Percek, 1976 (24. évfolyam, 1-6. szám)

1976-01-01 / 1. szám

Olvassuk: Róma 8:18-25.

“Mert azt tartom, hogy amiket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik.” (Róma. 8:18)

A szenvedés problémája nem új emberi tapasztalat. A szenvedés idején hajlamosak vagyunk arra, hogy felkiáltsunk Istenhez és mintegy kérdőre vonjuk öt; “Istenem, miért?” Emberi szemszögből nézve ugyanis nem tudjuk felfogni a szenvedés értelmét.

Van egy lelkész barátom, aki pályája tetőpontján megbénult és tolószékre volt utalva egész életén át. ö személyesen tapasztalta mit jelent a szenvedés. Saját tapasztalatából közölte velem azt a meggyőződését, hogy mennyire hiábavaló azt kérdezni: “Miért,” Ha bízunk Isten szeretetében és gondviselésében, sohasem fogjuk feltenni ezt a kérdést. Sok minden történik velünk ebben az életben, amit nem értünk és amire nem kapunk magyarázatot.

A leghelyesebb ha azt kérdezzük: “Istenem, kérem mutasd meg nekem a kivezető utat. Bizonyos, hogy meg fogjuk kapni Isten válaszát és ö meg fogja mutatni nekünk az irányt, hogy merre haladjunk az ö szelleme értelmében.

IMÁDKOZZUNK: Urunk, Istenünk! Amikor a szenvedés útját járjuk, bízunk a Te tökéletes szeretetedben, hogy meg fogod mutatni nekünk a következő lépést és azt, hogy merre haladjunk. Amen.

—A keresztyén nem kap magyarázatot mindenre életében, de megkapja az Úrtól az útmutatást, hogy helyes irányban haladjon. —

Dodd V. Robert (Lenoir, North Carolina)

PÉNTEK, FEBRUÁR 20.

53 —