Csendes Percek, 1976 (24. évfolyam, 1-6. szám)
1976-01-01 / 1. szám
Olvassuk: Zsolt. 34:1-10. “Áldom az Urat minden időben, dicsérete mindig: ajkamon van.” (Zsolt. 34:2) Megpróbáltam azt csinálni, amit a zsoltáríró. Amikor a Sátán valami kis kellemetlenséggel el akarta fordítani szememet az Ur jóságáról és elvenni örömömet, rágondoltam Isten sokféle nagy kegyelmére, amivel naponta körülvesz és dicsértem öt. Fáradtságom, szomorúságom elmúlt, sőt feltámadt bennem a vágy, hogy másokat is megvidámítsak. Amsterdamban voltunk egy hosszú európai túra után. Mindenki halálos fáradt volt, fájt a fejünk. Nem akartam kedvtelen lenni és szomorrítani az Urat, hiszen neki köszönhettem, mint minden egyebet, ezt a szép túrát is. Behunytam szemem és hálát adtam Neki. Felnézve és meglátva a sok fáradt, közönyös arrcú diákot elmondtam nekik is gondolataimat. A Szentlélek munkálkodott közöttünk. Megértették és megvidámodva együtt köszöntük meg az Ür jóságát. A zsoltáríró arról beszél, hogy élete minden idejében dicséri az Urat. Ebben a betegségek, próbák ideje is benne van. A nap nem süthet mindig, mert akkor kiszáradt sivataggá válna életünk. A próbák fellegei alatt járva gondoljunk a kietlen sivatagokra és dicsérjük az Urat a nemszeretem napokban is. IMÁDKOZZUNK: Drága Uram, köszönjük gondviselő, megváltó és jóravezérlö szeretetedet. Körülöttünk a népek éhesek a szeretetve, örömre. Segíts minket, hogy megosszuk másokkal minden 'nap szabadon, gazdag áldásaidat. Hadd legyen életünk tele a Te dicséreteddel. Amen. — Csak a hála és Isten dicséret tesz igazán boldoggá. — Sue Dupree (Nashville, Georgia) VASÁRNAP, FEBRUÁR 15. — 48 —