Csendes Percek, 1976 (24. évfolyam, 1-6. szám)

1976-01-01 / 1. szám

CSÜTÖRTÖK, JANUAR 8.

Olvassuk: János 11:17-27.

“Bizony, bizony mondom néktek, ha a földbe esett bűzaszem el nem hal, csak egymaga marad; de ha elhal, sok gyümölcsöt terem.” (Ján. 12:24)

Azt mondja itt Jézus, hogy meg kell halnunk, mielőtt igazán életre tudunk kelni, ö, aki mindenkinél jobban ismerte a bövölködő élet titkát, sohasem rejtette véka alá azt az alapvető tényt: mint ahogy az új búza a régi búzamag halálából születik meg, nekünk is halálba kell adni régi énünket, ha az új élet bővölkodő ajándékaiban akarunk részesedni. A halálból való életfakadás oly örök, mint a világegyetem, és oly bizonyos, mint az élet maga!

Vannak, akik ennek a törvénynek az érzékeltetésére buzaszemet vagy gyümölcsmagot hordanak a nyakukban vagy kereteznek be, hogy állandóan emlékezzenek a tanítványság és feltámadás eme titkára. A mi református őseink a Heidelbergi Kátéban a naponkénti, igaz megtérést fogalmazták meg ezzel a képpel. “Hány részből áll az igaz bűnbánat, vagyis az embernek megtérése?” — kérdezi a Káté, s így felel reá: “Két részből: az ó embernek megöldökléséből és az új embernek megelevenítéséből. Az ó ember megöldöklése az, hogy bűneinket szívből fájlaljuk és egyre jobban gyűlöljük, kerüljük őket. Az új ember megelevenítése pedig az Istenben való lelki öröm a Krisztus által s az arra való készség, hogy jó cselekedetek által Isten akarata szerint éljünk.”

IMÁDKOZZUNK: Urunk! Taníts megérteni és Veled együtt megélni az élet és halál örök törvényét ma. Ámen.

“Mint halálraváltak és ime élők” élünk-e mi?”

— A tanítvány kész meghalni Krisztusért! —

Frazier n * 'Asheville, N. C.)

— 10 —