Csendes Percek, 1975 (23. évfolyam, 1-6. szám)

1975-01-01 / 1. szám

“Ügy szerette Isten a világot, hogy az Ú egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3:16)

Egy ifjúsági vezetőképző konferencia végei elé, a kanadai prérin, csoportokba oszlottunk, a záró istentisztelet előkészítésére, öten voltunk azok, akik az imádságban szándékoztunk résztvenni, s nekem az imádságból a hálaadás témája jutott. Könnyű volt felvázolnom, miért van okunk a hálaadásra. íme, ezekért adtam hálát: — hogy az üldöztetés veszélyének félelme nélkül gyűlhetünk össze. Hálát adtam azoknak az odaszánásáért, akik előkészítették ezt a konferenciát és testi szükségeinkről gondoskodtak ez alatt, meg a természetbeli szépségekért, és hogy gondolatainkat a keresztyén barátság és megértés szellemében cserélhettük ki, mely által lelkileg gazdagodhattunk.

Bár társaim megelégedésüket fejezték ki a fenti gondolatokért, én mégis úgy éreztem, hogy valami hiányzott. Ez a hiányérzet még akkor is bennem volt, amikor hazaérkeztem. Es akkor hirtelen, egy szempillantásban felötlött bennem mi volt a hiány: Jézus Krisztusért magáért kellett volna először hálát adnom, akinek a jelenléte nélkül mindezek nem történhettek volna meg.

IMÁDKOZZUNK: Szerető Atyánk, amikor az élet sok apró és nagy áldásaiért hálát adunk, segíts arra bennünket, hogy sohase feledkezzünk meg a Te legnagyobb ajándékodról: Megváltó Fiadról és az ö szeretetéröl. Amen.

— Akár tudomásul vesszük, akár nem, Krisztus szeretete itt van a világban. —

Barker H. T. Florence (Sask. Kanada)

SZEEDA, FEBRUAR 26

Olvassuk: Lukács 17:11-19

— 60 —