Csendes Percek, 1975 (23. évfolyam, 1-6. szám)

1975-07-01 / 4. szám

Olvassuk: Esaiás 42:1-7; Jakab 2:21-26.

“Felkent engemet... hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek.” (Lukács 4:18)

Dolgozószobám ablakából kinézve a délignyitó égszínkék virágjaiban gyönyörködtem. Észrevettem, hogy egy bimbó lefelé fordult. Gyöngéden kiszabadítottam az inda fojtó öleléséből, hogy a nap felé tudjon fordulni és ki tudjon fejlődni. Szeptember közepe felé járt az idő, és az éjszakák már hűvösek voltak. Nem voltam biztos, hogy a sokáig elfojtott kis bimbó ki fog még fejlődni.

De két nap múlva máris kinyílt! Nem volt egészen szabályos a virág, és a hűvös levegő miatt sötétebb kék színű volt, de mégis ott volt, és be tudta tölteni hivatását. Ha az inda tovább fogva tartotta volna, akkor talán elhervad anélkül, hogy virágzani tudott volna.

Körülöttünk is vannak emberek, akik testileg, szellemileg vagy erkölcsileg hátrányt szenvedtek valami miatt. Isten tud és akar módot nyújtani számukra is, hogy be tudják tölteni azt a hivatást, amire ö elrendelte őket. Legyünk ebben, Testvéreim, az ö munkatársai !

IMÁDKOZZUNK: Urunk, Istenünk, mikor látjuk, hogy valakinek szüksége van segítségre, mjisd meg szemünket és adj bölcsességet, hogy embertársunkat az egészség és megelégedés útjára tudjuk vezetni. Amen.

— A másokon való segítés feltétele: tartsuk szemünket és szívünket nyitva. —

Skog M. A. Katharina (Vasteras, Svédország)

PENTEK, AUGUSZTUS 8.

— 41 —