Csendes Percek, 1975 (23. évfolyam, 1-6. szám)

1975-07-01 / 4. szám

Olvassuk: Cselekedetek 27:33-44

"... a hajónak hátulsó részéből négy vasmacskát vetvén ki, kívánják vala, hogy nappal legyen." (Csel. 27:29)

Felsőiskolás koromban az évkönyvünkben rövid kis idézet volt hozzácsatolva minden végzett diáknak a fényképe mellé, amelyik pontosan jellemezte természetét, úgy ahogyan iskolatársai megismerték. Az egyik diákot így jellemezték: “Boldog tegnapok és reményteli holnapok embere.”

Ez az az eszme, amelyet legtöbben nem tudunk úgy valóra váltani ahogyan szeretnénk; nem minden tegnapunk volt tele örömmel, és nem vagyunk magabiztosak minden holnap felől. Az igazság az, hogy eljön az idő, amikor a legtöbb amit tehetünk csak annyi lesz, hogy kivetjük reménységünk és hitünk horgonyát és imádkozunk azért, hogy felragyogjon a világosság. De vigasztalódunk, ha arra gondolunk, hogy a kétségbeejtő helyzet ellenére is, Pál hajótörése úgy végződött, hogy élete nem veszett el.

Ez a katasztrófa, annyi más egyéb mellett, ott volt Pál gondolatában, amikor évekkel később a börtönből Philippiben lévő barátainak írta: “Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” — Tegnapjaink örömtelibbek lesznek, a holnapunk pedig több ígérettel lesz tele, ha ezt a gondolatot szívünkben hordozzuk.

IMÁDKOZZUNK: Segíts meg bennünket Istenünk, Edesatyánk, hogy soha el ne felejtsük: amikor legsötétebb az éjszaka, akkor vagyunk legközelebb a hasardó hajnalhoz. Ámen.

— Életünk legsötétebb éjszakáiban is válaszol Krisztus segélykiáltásunkra. —

Cameron F. McRae (New York)

SZERDA, JÜLIUS 2.

— 4 —