Csendes Percek, 1975 (23. évfolyam, 1-6. szám)

1975-05-01 / 3. szám

Olvassuk: János 21:16-17.

“Akkor az a három keresztül vágta magát a filiszteusok táborán és vizet merítettek a betlehemi kútból, amely a kapuban volt, fölhozták és odavitték Dávidhoz.” (I. Krónika 11:18)

(Próbafordítás)

Dávid király megszomjazott mikor ő és három katonája egy Betlehem környéki barlangban húzta meg magát. Visszaemlékezett a Betlehem kapujában lévő kútra, amiből gyakran felfrissítette magát gyermekkorában. De jó lenne most is inni belőle. De a város az ellenség kezében volt.

Kívánság fogta el Dávidot és így szólt: “Bár adna valaki innom vizet a kútból, amely Betlehem kapujában van!” Erre a három katona azonnal felugrott, átvágta magát az ellenség vonalán, vizet húztak a kútból, s életük kockáztatásával újra áttörve a vonalon, hozták a vizet.

Mi indította ezeket az embereket arra, hogy saját és családjuk életét kockáztatva, kielégítsék Uruk kívánságát? Nem a kötelesség, mert amit tettek, több volt ennél. Dávid király iránti személyes rajongásuk késztette őket a hőstett véghezvitelére.

Hasonlóan a keresztyén “kötelességnek”, vagy “ügynek” sem tudjuk magunkat annyira oda szentelni, hogy Isten többet ne várhatna. Jézus szívünk teljes szeretetét várja, s nyomában az önkéntelenül végzett önkéntes szolgálatot.

IMÁDKOZZUNK: Uram, ments meg engem, minden hamis indítéktól, amikor keresztyén szolgálatban vagyok. Az irántad érzett igaz szeretetből fakadjon minden cselekedetem. Ámen.

—Krisztus szeretete győzedelmeskedik minden ellenséges eredetű indíték felett. —

PÉNTEK, JÚNIUS 27.

— 60 —

Demy N. Millard (Texas)