Csendes Percek, 1975 (23. évfolyam, 1-6. szám)

1975-05-01 / 3. szám

Olvassuk: Zsoltárok 50:22-23 “Hálával áldozzál az Istennek és teljesítsd a Felségesnek foga­dásaidat! És hívj segítségül engem a nyomorúság idején és meg­­szabadítlak téged és te dicsőítesz engem." (Zsolt. 50:14-15) Szerető mennyei Atyánk hálaadásra hívja az embert hosszú türelemmel a kegyelmi időben. Sajnos sokan nem engedelmeskednek a hívásnak, hanem hideg kö­zönnyel elutasítják Istennek Igéjét saját vesztükre. Az tJr Jézus hasonlata a “makacs gyermekekről” jól pél­dázza ezt Máté 11-ik részében, kiknek se siralmas, se örvendetes játékhoz nem volt kedvük játszó-társaik hívogatására. Az emberek zúgolódnak a nyomorúság­ban és még örömeikben sem hálásak Istennek. Bár­mily kevés is a hálás élet körülöttünk, mi megváltot­tak hálával áldozhatunk az Úrnak minden körülmé­nyek között. Sokan a bajban segítségül hívjuk az Urat, de a hála­adásról és fogadalmainkról megfeledkezünk, melyet szabadulásunkért felajánlottunk. Igaz és megszívlelendő következő énekünknek taní­tása: “Sok szép ígéretem, óh hányszor megtagadtam, A nagy fogadkozást, hogy csak Tiéd szívem. A bűnös gyengeség bús rabjának maradtam, És törvényed sze­rint éltem semmiben. Ha jót tettél velem, ha áldva látogattál; En nem dicsértelek s nem hirdettem ne­ved. Nem értettem mikor szenvedni sírni hagytál, Hogyha szeretsz, miért sújt vessződ engemet.” IMÁDKOZZUNK: Dicsőség mennyei Atyám szaba­­dításodért, melyet Megváltómnak vére árún kegyelem­ből nékem is adtál! Ámen. — “Öh, hála az Úrnak, zengjük Neki hát, mert úgy szeretett, hogy id’adta Fiát!” — Csarké Eszter (Cleveland) KEDD, JÚNIUS 24. — 57 —

Next

/
Thumbnails
Contents