Csendes Percek, 1975 (23. évfolyam, 1-6. szám)
1975-01-01 / 1. szám
"Kicsoda megy fel az úr hegyére? És kicsoda áll meg az 6 szent helyén?” (Zsolt. 24:3) Sokan tapasztalhatták már a hegymászás örömét. Én nagyon jól emlékszem, mikor gyermek koromban jó apámmal vágtunk neki a hegyeknek, halmoknak. Néha húzni vagy nyomni kellett engem, de apám mindig ösztönzött: “Gyerünk csak! Egy lépést egyszerre! Nézz felfelé, míg el nem éred a csúcsot!” Ágak szaggattak, bokrok téptek. Megbotlottam a kövekben, megcsúsztam a laza homokban. Végül azonban felértünk a hegytetőre ! Micsoda kilátás nyílott onnan! Szemünk végigvizsgálhatta a zöldes hegyvonulatokat vagy a világos-kék tavakat, ahogy fészket raktak a fenyőfák párnáján. Lenyűgözött bennünket a szépség, felemelt a magasság, és a szabadság érzése töltötte el egész lényünket! Azt is észrevettem, hogy minél többet másztunk, annál könyebbé vált az! Lábunk erőt nyert a nagyobb és nagyobb hegyek legyőzésére... Ha nem értünk fel a csúcsra, nem volt jutalom! így van az életben is. Tele van az halmokkal és hegyekkel! A felfelétörés nem könnyű, de mászás közben jön meg az erő. Boldog, ki nem áll meg a csúcsig! IMÁDKOZZUNK: Urunk! Oly könnyű megrekedni az élet völgyeiben! Hadd nézzünk föl Read, hitünk elkezdőjére és bevégzőjére, hogy betölthessük magos hivatásunkat a Krisztus Jézusban. Az ő nevében kérünk. Ámen. —“Pisztráng-lelkű pajtás előre A forrás-álmú hegytetőre!” — Lewis Danyce (Kenya, Kelet Afrika) KEDD, JANUÁR 14 Olvassuk: Zsoltárok 24 — 17 —
