Csendes Percek, 1975 (23. évfolyam, 1-6. szám)

1975-05-01 / 3. szám

Olvassuk: Efézus 4:25-32 “Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megen­gedvén egymásnak, miképen az Isten is a Krisztusban megenge­dett néktek.” (Efézus 4:32) Egy asszony térden imádkozott egy kicsi templom oltáránál, Brazíliában. A maga titokzatos módján a templom papja, Dániel, ezt mondotta neki: “Nem tu­dom mi a legnagyobb problémája, de Isten azt mon­dotta nékem, hogy ma este meg fog oldódni.” Amint az asszony az nap este visszatért a domb oldalon levő kunyhójába észrevette, hogy férje, aki öt évvel azelőtt őt és három gyermekét elhagyta haza­jött. A férj hozott magával egy újszülöttet is, attól az asszonytól, akivel összeadta magát, de aki a gyer­mekszülésben meghalt. Isten szeretetének csodája munkálkodva az asszony szívében képessé tette őt, hogy férjének megbocsás­son, s a gyermeket pedig elfogadja, mint sajátját. Is­ten válaszolt az asszony imádságára és szeretete hely­reállította a házastársi kapcsolatot, ami előzőleg szét­törött. Isten kegyelmének munkája életükben tapasz­talattá lett. IMÁDKOZZUNK: Mi Atyánk, távolíts el életemből minden keserűséget, alantas és szeretetlen gondolato­kat. Segíts, hogy én is tudjak szeretni és járni Krisz­tus nyomdokaiban gyakorolva magam a megbocsátás­ban és kedvességben. Jézusért, Ámen. —Krisztus szeretete mindent újjá tesz. — Megill George C. (Niteroi, Brazil) KEDD, MÁJUS 27. — 29 —

Next

/
Thumbnails
Contents