Csendes Percek, 1975 (23. évfolyam, 1-6. szám)

1975-01-01 / 1. szám

SZERDA, JANUÁR 8 Olvassuk: János 6:63-69

“Vájjon ti is el akartok-e menni?” (János 6:67)

Egy ólomszürke, esős napon karácsony után bementem egy templomba és láttam maradványait a nem rég még eleven jászol színterének. Korábban ott voltak a világító fények, Mária és József, a bölcsek, pásztorok, sőt az eleven állatok is és hangzott a különös kísérő zene a háttérben. De most minden eltűnt, kivéve egy nagy baba, melyet a jászolban hagytak.

A baba, mely képviselte a gyermek Jézust, természetesen látható volt mind azok számára, akik bementek a templomba. Ott volt a felhő-szakadás idején szörnyen egyedül.

Nemde ez az, amit tettünk — és még teszünk is — Jézussal? Nem helyezzük-e öt figyelmünk és imádásunk központjába néhány napig és azután elsietünk egyéb feladatok és dolgok után, elhagyván öt szörnyen egyedül? Miután a “nagy nap” elmúlt, teszünk-e érte valamit azután? Bizonyára van ott valami bennünk, ami úgy kívánja, hogy adjuk oda neki szeretetünket és hűségünket, jelenünket és kényelmünket.

IMÁDKOZZUNK: Uram, nagy hibát követünk el, ha a karácsonyt megkíséreljük idényszerűvé tenni. Megtörtént egy bizonyos napon, igen, de még most is történik. Imádkozunk, hogy a szeretet, a remény, és a jóakarat szülessék meg bennünk ezek alatt a gyönyörűséges napok alatt és maradjon is velünk egész éven át. Az ő nevében. Ámen.

— Miért felejtjük el Krisztust? ö az élet igazi kenyere! —

Key Jack (Macon, Georgia)

— 11 —